|
ESEMÉNYNAPTÁR - TÁJÉKOZTATÁS

KÖSZÖNTŐ
A leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik. Ez az oldal az első lépése egy 3500 lakosú községnek "a XXI. század legfontosabb közlekedési eszközén", a világhálón.
"A kezdet az egésznek a fele", tartja egy ókori közmondás. Igaz ez a mi kezdeményezésünkre is, hiszen honlapunk akkor fog "egésszé" válni, ha látogatóink észrevételeikkel, gondolataikkal tovább segítik a több, mint 750 éves múltú település kezdeményezését.
Több mint 750 éve, hogy elődeink megvetették lábukat ezen a vidéken, s dacolva történelmi viharokkal, emberi konfliktusokkal örökül hagyták mai utódainknak ezt a települést. Itt a Mátraalján, a Mátra és az Alföld találkozásánál ma olyan emberek élnek, akiknek szilárd meggyőződésük, hogy Nagyréde községnek nemcsak múltja, hanem jövője is van. Községünk folyamatosan fejlődik, polgárai otthon érzik magukat.
Ezt az otthonosságérzetet kívánjuk erősíteni honlapunkkal, hogy folyamatosan fejlődő információs társadalmunkban gyorsan, hatékonyan tudjuk tájékoztatni a község polgárait, vendégeinket. Szeretnénk az Internet által kínált lehetőségeket a jövőben úgy kihasználni, hogy Önök nagyobb mértékű betekintést kapjanak az Önkormányzat munkájába, a község életébe, kinyilváníthassák a helyi közügyekről alkotott véleményüket.
Szeretettel köszöntjük Önt Nagyréde község honlapján.
Nagyréde Község Önkormányzatának Képviselő-testülete nevében:
Balázs József polgármester
|