NAGYRÉDE TÖRTÉNETE

Nagyréde a Mátra déli lábának dombos vidékén fekszik. E fekvésnek főleg éghajlati előnyei vannak, mivel kedvezõvé teszi a napsütés hõhatását, valamint védi a hegység a területet az északi szelek hidegétõl. Korábban virrad a tavasz, hosszabb, melegebb és naposabb az õsz. A falu magja a hegységbõl leszaladó patak feltöltött, sík völgyében települt. Az ártér magasabb peremén csak a pincesor, illetve újonnan, a XX. században egyes falurészek épültek.

A falu igen gazdag múltját 1945-ig két kötetes monográfiában dolgozta fel néhai Dr. Molnár József, a falu szülötte, ki egyetemi tanárként sem szakadt el Nagyrédétől.

A környezet éghajlati és domborzati elõnyei miatt õsidõktõl kedvelt települési helye az embernek. Már a pattintott kõkorban lakja az õsember. Kőeszközeinek lelőhelye szerint is több helyen élt. Használati eszközei kerültek elõ az Újhegy oldalából, a jelenlegi beltelkek határán, illetve a Sárosberek dűlõben.
A csiszolt kõkorszakban élt ember készítette eszközöket is találtak. Az ittélés folyamatosságát az avarkori temetõk bizonyítják. Az 1970-es években a Szõlõskert csárda elõtt jelentõs avarkori temetõt tárt fel Szabó János Gyõzõ régész. Ugyancsak e korból találtak sírokat az Újhegyen épített pincék ásása alakalmával. A 31-es számú pince volt tulajdonosa, néhai Márkus András mesélte, hogy 1940-ben a pincéjük építése közben több sírt találtak, benne emberi csontokkal, egyben lócsontvázakat is leltek. Hogy ezek avarkori sírok voltak, az bizonyítja, hogy a 29. számú pince építése alkalmával (elõbbitõl 25 m távolságra), Molnár István akkori tulajdonos 1980-ban 7 emberi sír megásásáról tesz említést. Az egyik sírból egy kisméretû agyagurna került elõ, amit Szabó János Gyõzõ avarkori leleteknek határozott meg.

A községet elõször nevén nevezõ írásos emlék 1275-bõl való. Ez az egri káptalan határjáró oklevele, amely már szõlõkulturáról is említést tesz, a jelenlegi Paskom dűlõben.

 A török idõkben a gyakran változó létszámú lakosság inkább szántóföldi gazdálkodást folytat, de a szõlõtermesztést nem feledi. Amint nyugalmasabb esztendõk következnek, máris telepíti a szõlõvesszõket. Az 1970-es években nagyarányú szőlőtelepítések idején, a mélyen szántó ekék nyomán gyakran került felszínre a XIV - XV. századi erdõt irtó ember primitív munkaeszköze, a kõbalta, rendszerint törött állapotban, bizonyságául annak a nagyon nehéz munkának, amivel a szõlõtelepítés alá alkalmas talajt szerez. Irtja az erdõt, és a sok, embertelenül nehéz  munkával alkalmassá tett irtványföldekre szõlõt ültet, mert e kultúra jövedelmezõbbnek bizonyult, mint a szántóföldi növénytermesztés, egészen a XIX. század hetvenes éveinek közepéig. Akkor jelenik meg a filoxéra, és két évtized alatt teljesen kipusztítja az ültetvényeket. 1895-re a nemrég még szõlõvel beültetett domboldalakon művelési ágat kellett váltani.

Jó ötlet volt a pillangós takarmányok termesztése, és a szarvasmarha tenyésztése. Hiába ért el a rédei ember jó eredményeket az állattenyésztés terén (tette azt az átlag fölött jövedelmezõvé), a szõlõt feledni nem tudta.

Dick Károly - a község kántor-tanítója - már az 1920-as évek elején kezdi megtanítani az oltványkészítés módjaira a falu férfiait. És ez nemcsak a szõlõ újratelepítését tette lehetõvé a falu határában, hanem a 80-as évek közepéig egy jövedelmezõ termelési ágazat kialakulását, a szõlõoltvány-készítés eredményes művelését is.
Ezek jelentették az itt élõ ember számára a biztonságosabb megélhetési lehetõség anyagi feltételeit, és egy magasabb munkakultúra elérésének, megszerzésének módját.
A rédei ember munka és földszeretete az itt élt õseink száz esztendõkön keresztül a természettel vívott kemény, sikeres munkájában gyökerezik. E jó tulajdonságok napjainkban is kitapinthatók. Ezt bizonyítja a földhöz való ragaszkodás, a szülõfalu szeretete, embertársainak tisztelete, az áldozatvállalás készsége, az polgári fegyelem magas szintje.

A község a II. Világháború borzalmait átvészelve vette számba a veszteségeit. Mind emberanyagban, mind pedig gazdasági értelemben súlyos károk keletkeztek. Szinte valamennyi családból vagy az apa, vagy a fiú, vagy mindkettõ teljesített szolgálatot a fronton, vagy munkaszolgálatban. 107 fő nem tért vissza családjához.

A hazajöttek - a családba visszatérve - hamarosan regenerálódtak, és bizakodva kapcsolódtak be kis födjeik művelésébe, illetve várták a földosztást, tervezték a saját földön való gazdálkodást, és bíztak a talpraállásban, a család gyarapodásában. A földosztás elõtt 105 földnélküli család élt a faluban. A földosztás keretében 736 család kapott földet összesen 1860 kh területtel. Ezek zöme szántó művelési ágú volt, a rét, legelõ mintegy 10%-ot tett ki, a kert és szõlõ terület ugyancsak 10% körüli volt. A teljesen mezõgazdaságból élõ családok helyzete tehát javult, a megélhetéshez szükséges alapvetõ feltétel, a föld rendelkezésre állt.

Az új gazdaságok nagyon rászorultak a segítségre, hiszen mindössze három traktor volt a községben, a háború következtében lecsökkent a lóállomány, és nem volt vetõmag. Ráadásul a következõ két évben óriási aszály és rovarkár érte a községet. Mégis a  tavasz soha nem látott zsongással keltette életre a földeket, az emberek minden tartalékukat elõszedve művelték birtokaikat. Megindult  a gyarapodás, az üzleti szellemmel megáldottak belterjes gazdálkodásban gondolkodtak, és vitték a pesti, nógrádi piacokra a megtermelt zöldséget, paradicsomot, paprikát, szõlõt, dinnyét. Már ekkor újraindult a szõlõoltvány termesztés, mely a cserekereskedelem egyik alapja volt. Újra éledt a község iparos rétege, nagy volt a kereslet kovácsok, bognárok és kádárok munkája iránt. A szorgalomnak megvolt az eredménye. A földosztással egyidõben a faluban 548 család igényelt házhelyet, amelyeken elsõsorban bontott anyagokból elkezdõdött az új családi fészkek megteremtése. A falu képviselõtestülete egészen a tanácsok megalakulásáig ellátta a feladatát, megindult az iskolai oktatás, mûködött az orvosi ellátás, és külön bizottság alakult a kisparaszti gazdálkodás segítésére.

Mint látható, a község életében különös jelentõséggel bír a mezõgazdálkodás, hiszen ipar nem volt, a földbõl kellett megélni,  boldogulni. Ezt hamar belátták a gazdák, és igyekeztek jó birtokszerkezetet kialakítani, megfelelõ talajerõ utánpótlásról gondoskodni, és lehetõség szerint födjeik nagyságát szaporítani.

A tanácsok megalakulásával nagyobb mértékben vehettek részt a község igazgatásában is, hiszen ott voltak a választott testületekben. Hamar felismerték az összefogásban rejlõ nagyobb erõt, látva, hogy a gyorsabb haladás csak úgy érhetõ el, ha az egész falu összefog. 1949-ben 10 család szövetkezett a közös gazdálkodás megvalósítására, és nagy nehézségek árán elért eredményeik hatására mindvégig együtt maradtak.

Megindult a közlekedés Gyöngyös irányába, újra éledtek a pártok és különféle szervezetek. A régi leventeotthonban színdarabokat adtak elõ, a Gyöngyös Bokrétában a nagyrédei lakodalmast, elindult a sportélet is. A tűzoltó egyesület bálokat szervezett. A pezsgõ élet ritmusa kihatott a tanácstagok kezdeményezõ kézségére is. Felkarolták a villamosítás ügyét. Az egészséges ivóvizet a faluban lévõ három artézi kút szolgáltatta. Az ásott kutak vize általában coli-fertõzött volt, ezért törpevízmű létesült 3,5 km hosszú vezetékkel, 22 közkifolyóval. Kitelepítették a falu közepérõl a dögkutat. A községi legelõ védelmére közel 7 kh erdõt telepítettek.

1954 nyarán a rendkívüli esõzés következtében megáradt a nagypatak, romba döntötte a Templom úti házakat, elvitte a Fõ úti hidat. Ekkor a falu újra összefogott az okozott károk pótlására. Megkezdõdött az újjáépítés, a vízzel veszélyeztetett területekrõl a Brezo-telepen épültek újjá a házak.
Már 1945-ben elkezdõdött a gyalogjárdák kiépítése. Elõször a Dózsa György úton kõlapokból, késõbb folyamatosan készítették az emberek a tanács által adott anyagból az 1 m széles betonjárdákat. 1960-ra majdnem az egész községben elkészültek a munkával. A lakosság nem volt fukar saját magával szemben, és a nagyértékű kétkezi munkán kívül önkéntesen községfejlesztési hozzájárulást is  fizetett. 1959-ben már családonként 300 Ft-ot.

A szövetkezetesítés 1959 decemberében fejeződött be községünkben. Az újonnan alakult MGTSZ magába foglalta a régi Munka Tsz-t is. A közös Szőlőskert MGTSZ első gazdasági éve 1960 volt.
Új fejezet  kezdõdött a falu életében a közös gazdálkodással. Ekkor kezdetét veszi a falu soha nem látott gazdasági fejlõdése. Az átalakulás kezdeti - utólag természetesnek tartott - nehézségeit követõen az emberek hamar egymásra találtak, vezetõiket kinevelték és egyetértettek abban, hogy mindenkinek az a jó, ha minél elõbb megteremtjük magunknak a jólétet, az új körülmények közötti boldogulást. Ehhez pedig nagy akarattal, céltudatosan, szakszerűen kell dolgozni  és minél elõbb meg kell teremteni a termelési infrastruktúrát.
Így is történt. Néhány év alatt kialakultak a feltételek, jól éltek az állami támogatás lehetõségeivel, és hamar rájöttek az emberek a megfelelõ termékszerkezet kialakítására. Felismerték, hogy a legjövedelmezõbb, ha késztermékeket küldenek a piacra. Így kezdõdött el és alakult ki a borpalackozás, a hűtõipari tevékenység, a szõlõoltvány készítés, a bogyósgyümölcs telepítés, és mindezekhez komoly géppark társult. A megerõsödött termelõszövetkezet egyetlen nagyüzemként működött a községben, és gyakorlatilag minden család kötõdött hozzá  tagi viszonya miatt munkavégzéssel vagy termékértékesítéssel. Ebbõl eredõen a nagyüzem vezetésének is érdekében állt, hogy a község közellátásáért felelõs községi tanáccsal állandóan egyeztetve, a közfeladatok ellátását anyagilag is támogassa. Így jött létre olyan kommunális fejlesztési sor, mely alapvetõ közműellátást (víz- és úthálózat) mindenki számára biztosította.

Az életszínvonal folyamatosan nõtt. A közös munka új kapcsolati formákat alakított ki, és mindez közvetlen hatással volt a község társadalmi életére. Megindultak az építkezések. Közel 300-al bõvült a lakásállomány, melyek már komfortosak voltak. A meglévõ lakásokat felújították, bõvítették és korszerűsítették. A mai fogalomnak megfelelõen szinte új lakóparkok jöttek létre a Kertalján, az  Alsóréten, a Brezo-telepen és az Atkári úton (Újsor).

Az 1960-as és 70-es évek voltak a legtermékenyebbek. Ekkor megvalósításra került a teljes vízellátó rendszer, melynek nyomán egészséges ivóvízhez jutottak a lakások, és aki csak tehette, kiépítette a fürdõszobát. Az így megnövekedett vízigényt a  víztermelõ-kapacitás bõvítésével - új fúrt kutak létesítésével - lehetett megoldani. Szükségessé vált a megfelelõ kapacitású áramellátó rendszer létesítése, melyhez kapcsolódott a közvilágítási hálózat kiépítése is. Szilárd burkolatúvá építettük a belterületi utak 80 %-át. Környezetvédelmi beruházásként is számon tarható a földgáz bevezetése a községbe, mely nagy arányú lakossági segítséggel valósult meg. Az  új fűtési mód hamar elfogadottá vált.

A 80-as években még inkább felgyorsultak a fejlesztések. Ennek során a helyi közszolgáltatásban, a művelõdési és kulturális lehetõségekben, az egészségügyi és szociális ellátás terén olyan eredmények születtek, mely a környezõ településekhez mérten mintegy 10 éves elõnyt jelentett.
Nézzük ezeket sorra.
Mind az 1100 lakóházba bekötésre kerülhetett a vezetékes telefon. Már évek óta eredményesen működött a szervezett szemétszállítás, kiépültek a belterületi csapadékvíz-elvezetõ árkok, melyhez komoly külterületi melioráció kapcsolódott.
Új közparkok létesültek. Jutott pénz köztéri szobrokra, művészeti alkotásokra, kiállítóhelyek jöttek létre. Új, korszerű épületbe költözött a könyvtár, melynek állománya a duplájára nõtt, korszerűsödött a Művelõdési Ház, új 200 főt befogadó filmszínház épült.

Korszerűbb keretek között folyhatott az általános iskolai oktatás - tanterem bõvítések, politechnikai képzés, új napközis termek kialakítása, pedagógusi kar létszám bõvítése, a megnövekedett gyermek létszámnak megfelelõen párhuzamos osztályok indítása. A nõk fokozott munkavállalása következtében meg kellett oldani a csecsemõkorúak szakfelügyeletét. Megoldásként négycsoportos bölcsõde létesült, mely hamarosan módszertani intézmény lett. Az ellátást speciális konyha biztosította. Ezzel párhuzamosan az óvodát ötcsoportosra kellett bõvíteni, ahol külön teremben, heti rendszeres vetítésekkel, mesemozi működött. Itt került kialakításra a 400 fõs bázis konyha, amely az óvodás és iskoláskorú gyerekek, az időskorúak, valamint a közalkalmazotti és köztisztviselõi állomány étkezését biztosította.
A szociális ellátás megoldására az idõskorúak részére otthonos ellátást biztosító intézményt hoztunk létre, egész napos igénybevételi lehetõséggel. Itt különszobákban lehetett pihenni, tévézni, olvasni, kézimunkázni, sütni-fõzni, névnapot ünepelni, napi háromszori étkezést igénybe venni.

Az egészségügyi ellátást a községben működõ gyógyszertár és mozgó szakorvosi szolgálat rendelései segítették. Az önálló védõnõi szolgálat vigyázta, segítette a kismamákat és az újszülötteket.

Nõtt a községben a kereskedelmi és vendéglátó egységek száma, kulturált zenés szórakozóhelyek jöttek létre.
Programgazdag ifjúsági klub működött és sportrendezvények sora valósult meg.

A kiemelt köztisztasági feladatok ellátását az akkori önkormányzatiság keretében, helyi rendelettel szabályozta a községi tanács testülete. Az utcákra és a házi kertekbe elültetett több mint 30 000 gyümölcsfa csemetét és az évente több 10 000 egynyári növényt a lakók nagy szorgalommal gondozták. Tavasszal a falu utcái illatozó virágtengerré váltak. A központá kialakított Fõ út mindkét oldalán rózsaligetek kínálták virágaikat. A község 1975-tõl sorozatosan nyerte el a virágosítási versenyeket. A kapott díjak összegét - több százezer forintot - további parkosításra fordították.

1975-ben nagysikerű ünnepség-sorozattal ünnepelte a község fennállásának 700. évfordulóját. Ekkor avatták fel az Erzsébet-téri Kõprést, adták  át a Zsellérházat. A tanácstestület erre az alkalomra  emlék plakettet alapított, melynek egyik oldalán már a késõbbi községi címer alkotóelemei láthatók.

A községben az erõs gazdaságú nagyüzem adta biztos háttérben, kiegyensúlyozott anyagiak között élő családok növekvõ igénye és lokálpatrióta akarata találkozott a falu teljes bizalmát bíró - és minden újra fogékony - községvezetéssel, és közösön olyan környezetet teremtettek, amelyben jól lehetett élni, büszkék lehettek rá. A község minden területre kiterjedõ, töretlen fejlõdése arra ösztönözte a közeli városban lakó értelmiségieket, hogy nagy számban telepedjenek le a településen. Az idevándorlást természetesen korlátozni kellett amiatt, hogy a lakóhely ellátását biztosító intézményrendszer és szolgáltatási infrastruktúra ne váljon a bõvülés áldozatává, színvonala ne csökkenjen. A község lélekszáma ekkor 350 fõvel növekedett.

A háborús éveket követõen elkezdett községfejlesztõ munka a 50-es, 60-as években tovább folytatódott és a 70-es, 80-as évekre - jó közgazdasági környezetben, és kiváló menedzseléssel, megtartva a korábbi fejlesztési akaratot - érte el csúcspontját. Az emberek összetartókká, egymást segítõvé váltak. A bennük lévõ szorgalom az eredmények, a közös és az egyéni boldogulás láttán tovább erõsödött. A fiatal korosztály tömegesen kezdett tovább tanulni, célirányosan és az egyéni ambíciónak megfelelõen az adott területen igyekezett magasabb szakmai képesítést megszerezni.
Ebben a kiegyensúlyozott életritmusban a vendégszeretet és a hagyományok tisztelete, ápolása erõsödött tovább.

Már 1985-tõl érzékelhetõek voltak azok a jelek a gazdaságban, amelyek a központi gazdasági és a helyi érdekek ütközését jelentették. Megváltoztak az ár- és értékviszonyok, súlyos méreteket öltött az állam eladósodása, mely kiváltó okként elvezetett a társadalmi rendszerváltozáshoz. Rövid átmeneti idõszak után 1990-ben kiírt választásokon a felállt új képviselõtestület megkezdte működését, és kialakította új szervezeti formáját.
Az önkormányzat az eddig a kezelésében lévõ állami javakat tulajdonába vette, így az álló- és forgóeszközök, az intézmények, a közterületek a helyi közösség saját tulajdonává váltak.
Az önkormányzat egy kiváló állapotban lévõ, folyamatosan fejlõdõ, jó beruházási célokkal rendelkezõ települést vett át az elõd községi tanácstól, mely jelentõs pénztartalékokkal is rendelkezett.

Mint minden változás, a rendszerváltás is megtorpanással, lendületvesztéssel járt. A képviselõtestület fele a régi tanácstagokból került megválasztásra, akik megfelelõ tapasztalattal rendelkeztek a döntéshozói munkában. Az újak közéleti múlt nélkül, bizalmatlanul viszonyultak a régiekhez. Ennek következtében a testületi üléseket a hezitálás, a döntésképtelenség jellemezte majd egy teljes cikluson keresztül. Ez oda vezetett, hogy a fejlõdési lendület megtört, az eddig élvezett jelentõs elõnyt a község a környezõ településekkel szemben elvesztette. Nem születtek új tervek. Ezek híján nem lehetett olyan kedvezõ állami támogatásokat, pályázatokat elnyerni, amelyek a folyamatos fejlõdési ütemet biztosították volna. A késedelmesen hozott, sokszor megalapozatlan döntések következtében jelentõs többletkiadások keletkeztek, ami a gazdálkodás egyensúlyának fenntartása érdekében jelentõs önkormányzati vagyonvesztést vont maga után.

Lassan mégis elindult az érdemi munka, de a lakossággal megromlott a fenntartás nélküli, közvetlen kapcsolat, mind a mai napig nem állt teljes mértékben helyre.

A második és harmadik önkormányzati ciklusban megindult a fejlõdés. A megszüntetett bölcsõde épületében került kialakításra a 2. számú háziorvosi körzet rendelõje, új fogorvosi körzet alakult, itt került elhelyezésre a védõnõi szolgálat is. A szabad épületrész egy részében szakorvosi szolgálat került kialakításra. Itt kapott helyet az Üdültetési Alapítvány és a Falugazdász Körzetközpont is.

Új mélyfúrású kút, s a hozzá kapcsolódó vas-mangántalanító szolgáltatja az egészséges ivóvizet. Megalakításra került a szennyvíz-elvezetõ társulat, mely 50%-os állami támogatással, 253 millió Ft beruházási értéken valósította meg - a lakosság anyagi segítségével - a  települést 100%-ban behálózó szennyvíz-elvezetõ hálózatot. Több út szilárd burkolattal való ellátása, aszfaltozása valósult meg. Mára a község minden útja szilárd útburkolattal ellátott. Új parktervek készültek s valósultak meg. Teljes, külsõ és belsõ felújítást nyert a napközi otthonos óvoda, s újjá épült a benne található báziskonyha is.

Az általános iskolában beindult az idegen (angol) nyelv oktatás és 16 gépes számítástechnikai kabinet létesült. Számítástechnikai fejlesztések során új gépek kerültek a polgármesteri hivatalba és az önkormányzat valamennyi intézményébe.

Fontos környezetvédelmi beruházásnak minõsül a község hulladékának megnyugtató elhelyezésére létesített hulladéklerakó, mely az építése idõszakában az akkori szakhatósági és létesítési elõírásoknak megfelelő építési engedéllyel került megvalósításra. Megközelítését biztosítandó, több kilométeres aszfaltozott út épült hozzá, mely a közeli szõlõültetvények megközelítését is biztosítja.

A családi gazdaságok segítésére kihelyezett falugazdász mintegy 1000 kistermelõvel tartja a kapcsolatot. A jó borok eredetvédelmére pedig a hegyközség vigyáz.

Örvendetes módon megindult a helyi civil szervezõdés. Létre jött a  Gyermekeinkért Alapítvány, megalakult a Polgárõr Egyesület, a Nagyrédei Környeztvédõk és Hagyományõrzõk Egyesülete, melyek egy része közhasznú státusszal bír. Tovább működik a több száz tagot számláló Horgász Egyesület, és 1997-tõl a földtulajdonosok maguk gyakorolják a vadászati jogot.

A kiváló infrastruktúrával rendelkezõ településen ma már a fõ feladatot a belsõ területek rendezése (a kül- és belterületi csapadékvíz-elvezetõ árokrendszer egységesen burkolt kivitelezése folyamatban van), parkosítások folytatása, sétáló és gyalogos közlekedést biztosító közlekedõk kiépítése, a megfelelõen vonzó községkép megjelenítése, kialakítása jelenti. A 2002. évi befejezett feladatok - köztéri szökõkút, új napközi otthon az iskolában, új szolgálati lakások létesítése, közparkok, játszóterek átadása - megvalósítása ezt jól mutatják. Ennek a magas szintű fejlesztésnek csak egy eredõje lehet, a néhány éven belüli kisvárosi státusz elérése.

Hanák János
Erki János